Rögtön az elején szeretném megragadni a lehetőséget, hogy felhívjam a figyelmet az alábbi posztom erős érzelmi elfogultságára.

Budapesten nőttem fel, a Ganz MÁVAG munkástelepén (vagy ahogy az építéskor hívták: munkás-gyarmatán) a Vajda Péter utca - Delej utca - Golgota utca - Bláthy Ottó utca által bezárt területen, népszerűbb nevén a Kolóniában, annak is 24 közül a XXIII. lépcsőházában. A négyemeletesek által közrefogott kétszintes tömböt a telepen belül a hízelgő "majomsziget" kifejezéssel illették. Ugyanakkor mindig büszke voltam rá, hogy egyedül nekünk volt "kertünk" - egy belső, kertes udvar, hatalmas fákkal -, sőt itt található Józsefváros egyetlen Petőfi szobra is.

A Kolónia a főváros egyik eldugott zuga, sajátos közösséggel, sajnos az utóbbi években egyre több kétes alakkal. A szomszédos Tisztviselőtelep ugyanakkor az egyik utolsó - ma már belvárosnak titulálható - olyan negyed, amely megőrizte egységes, a patinás, századfordulós villák által uralt arculatát. A Kolóniában az 1 szobás lakások a legelterjedtebbek, jómagam is egy ilyen szoba-konyhában töltöttem fiatal éveim jelentős részét.

Az épületegyüttes sokak számára ismerős lehet, nemcsak azoknak, akik gyakran megfordulnak a környéken, hanem azoknak is, akik figyelemmel követik a magyar filmművészetet: itt játszódik a Csinibaba egy része, de az Aranyélet több jelenetét is az ódon telepen forgatták.

A figyelmes nézőknek az Aranyélet második évadából ismerős lehet ez a sárga ezerötös

No és ez a háztömb is

A Kolónia megközelíthetősége a városon belül kiválónak mondható. A Könyves Kálmán körút és az Orczy út között fekszik, tömegközlekedéssel fél óra alatt elérhető a városközpont. 2000-ig a Vajda Péter utca közepén - a mai növénysáv helyén - csattogott a 23-as villamos, peronok híján a villamos érkezésekor az úton átkelve szállhattunk fel a szerelvényekre. Ilyenre ma már talán csak a Gubacsi úton találunk példát.

A Kolónia - és a Tisztviselőtelep - építésének ötlete a századfordulón merült fel, mikor a M. Kir. Államvasutak Gépgyára (MÁVAG) Kőbányai úti üzeme már évek óta teljes fordulatszámon zakatolt. Maga a gyártelep is megérne egy önálló elemzést, mozdonyok helyett ma prémiumkategóriás autók gördülnek ki a kapuján, bennük a régi "józsi", a józsefvárosi piac bezárását átvészelő "üzletemberekkel", akik a felszámolást követően egyszerűen átköltöztek a Kőbányai út túloldalára.

 A 24 lépcsőházból álló épületegyüttes terveit Dr. Lipták Pál vetette papírra, a 645 család pedig 1910-ben foglalhatta el új otthonát. A többnyire egyszobás - csupán a Vajda Péter (akkori Simor) utca felőli főbejárat feletti részen voltak 2-3 szobás - lakásokban nem volt fürdő, vécé. Utóbbiakat a lépcsőházban helyezték el, a "huszonhármasban" még ottlétünk idején (2007-ig) is használatban voltak, a gangos, de a külön erkélyes, a lépcsőházból nyíló lakásoknál is. 

A közfürdő egyik langyos vizes medencéje

 A munkásság a központi épület, a bálterem (a későbbi Vörösmarty Művház) alatti közfürdőben tisztálkodhatott, ahol a medencék és kádak mellett például gőzfürdő és fodrászat is szolgálta a dolgozók kényelmét. A mikotársadalomban saját szociális ellátórendszer alakult ki: ennek részét képezte a Kolónia saját rendelője, mentőállomása, az óvoda, a könyvtár és a mosoda. A Kolóniával szemben álló, Lechner Ödön tervezte Vajda Péter utcai iskolában 1924-ben csöngettek be először. A Tisztviselőn található másik gyönyörű iskolaépület, a "Tündérpalota" néven ismert Széchenyi István főgimnázium ekkor már működött, bár oda a munkásgyerekek közül kevesen kerülhettek be.

A központi tömbben a víztorony és az alagsori fürdő mellett helyet kapott az ebédlőhelyiség, egy szinttel feljebb a tiszti kaszinó, afölött pedig a színház- és moziterem adott lehetőséget a kikapcsolódásra. Kezdettől fogva igyekeztek különféle kulturális - bálok, hangversenyek - és sporteseményekkel - saját tekepálya - fejleszteni közösségi életet.

Rendezvény a nagyteremben

A Művelődési Ház nagyterme a színpaddal

A nagyterem gyakran adott otthont színházi és filmszínházi előadásoknak, de - elsősorban a kommunista hatalomátvételt követően - fontos rendezvényeknek is, mint 1949 februárjában, mikor a Sztahanovista Mozgalom II. munkaversenyének díjkiosztó ünnepsége keretében Apró Antal intézett beszédet a dolgozó néphez.

 1949 februárjában a második munkaverseny díjainak kiosztásán Apró Antal intézett beszédet a munkássághoz a Vörösmarty Művház nagytermében. (forrás: filmhiradokonline.hu)

A Kolónia a csendes évtizedek után a 80-as évek második felében a város egyik legérdekesebb és leghírhedtebb helyévé vált, megnyitotta kapuit a Fekete Lyuk, a hazai underground talán legismertebb keltetője. Az egykori közfürdő helyén, az alagsorban a rendszerváltás előtti és utáni években megfordult az alternatív zene színe-java. Itt mutatkozott be először a fővárosban számos, azóta országos hírnevet szerzett zenekar, például a Kispál és a Borz, a Tankcsapda, vagy a Pál utcai Fiúk. A "pokol tornácán" számos szubkultúra - általában békében - megfért egymás mellett: punkok, rockerek, tehetős értelmiségiek, skinheadek töltötték itt fiatalságuk jelentős részét. Nagy Gyula révén a Lyuk 1988-tól várta a szórakozni vágyó fiatalok tömegét, s noha gyakran "rendszerellenesnek" titulált előadók léptek fel, a hatóságok is megtűrték, köszönhető ez többek között Kerti László rendőrőrnagynak, aki rendszeresen "biztosította" a helyszínt.

A Fekete Lyuk mélyén (fotó: Urbán Tamás, Fortepan)

A Pál Utcai Fiúk egyik első koncertje a Lyukban - 1988 (fotó: Urbán Tamás, Fortepan)

Talán ugyanez videón... (forrás: Youtube)

A mi szobánk ablaka éppen a Lyuk bejárata felé nézett, s mivel szüleim 1990-ben költöztek a Kolóniába, gyakran maguk is részeivé váltak a koncertek előtti és alatti hangoskodásnak, kiabálásnak. A szórakozóhely a rendszerváltás előtti és utáni néhány évben élte fénykorát, majd 1995-ben zárt be végleg, de -többek között- a Lyuk által elindított kultúrforradalom utórezgései a mai napig érezhetőek és tetten érhetőek a városszerte szaporodó romkocsmák világában.

A Kolónia átélte két világháborút, a forradalmat, s ha a falak beszélni tudnának, bizonyára mesélnének is róla. Soha nem tartozott a jó hírű környékek közé, a tisztviselőtelepi barátaim, de a Kolóniát csak szavak szintjén ismerők gyakran valami zárt, sötét világként beszéltek róla. Igaz, mindig előfordultak kisebb-nagyobb balhék, és sajnos az is igaz, hogy az utóbbi években részben a szomszédos józsefvárosi piachoz köthetően, részben a lakóközösség "felhígulása" miatt egyre gyakrabban kerül elő negatív szövegkörnyezetben a szeretett Kolónia neve.

Mindezek ellenére nekem mindig is az otthon szinonímája marad, egy különleges világ, ahol a falak ontják magukból az elmúlt 110 év emlékeit és életérzését.

A Kolónia háta mögött, a Ganz-MÁVAG gyár felőli rész

A víztorony a művház bejárata felől nézve

A főbejárat felől balra...

...és jobbra tekintve

Belső nézet

Időspirál

Kilátás a negyedikről

Tarkaság

A sínek helyén növénysáv